Source: Apatóczky Ákos Bertalan: “Permanent International Altaistic Conference 60 (2017. augusztus 27. – szeptember 1., Székesfehérvár).” Távol-keleti Tanulmányok 2017/2: 211–214
Permanent International Altaistic Conference 60
(2017. augusztus 27. – szeptember 1., Székesfehérvár)
A Permanent International Altaistic Conference (PIAC) 60. jubileumi ülésszakát idén a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetének (KRE BTK KNYKI) szervezésében tartották meg Székesfehérváron augusztus 27. és szeptember 1. között.
Az állandó altajisztikai konferanciasorozat ötlete az osztrák orientalistától, Walther Heissigtől származott, és az ő kezdeményezésére indult útjára a németországi Mainzban, 1958-ban. Az időszak sokakban úgy él, mint az altajisztika aranykora, hiszen akkoriban még heves viták zajlottak a feltételezett altaji nyelvközösség tárgykörében. Noha e tekintetben az általánosan elfogadott tudományos álláspont nagy változáson ment át az elmúlt hatvan évben, a konferencia története során mégis mindig bőven adott témát a résztvevőknek. A nyelvészeti és filológiai kérdések mellett már a kezdeti időkben is teret kaptak más kutatási területek is, a résztvevők száma pedig sokáig évről évre nőtt. A PIAC egyik alapítója a magyar származású Denis Sinor (Sinor Dénes) volt, aki később, majdnem élete végéig a rendezvény főtitkári tisztét is betöltötte. Az idei 60. évfordulón már ötödik alkalommal jött Magyarországra a PIAC (1971 Szeged, JATE; 1990 Budapest, ELTE; 1996 Szeged, JATE; 2002 Budapest, ELTE-MTA; 2017 Székesfehérvár, KRE). A KRE képviseletében a nyitóünnepségen Nagy Judit dékánhelyettes köszöntötte a vendégeket. Az eseményre 14 országból érkezett a közel 60 résztvevő, akik 43 előadást hallgathattak meg.
A nyitóbeszédeket Barbara Kellner-Heinkele, a PIAC főtitkára, Ramazan Korkmaz, a PIAC 2016 évi ardahani (Törökország) ülészakának elnöke, Nagy Judit, a KRE BTK dékánhelyettese, valamint a 60. ülésszak elnökeként e sorok írója tartotta, akinek bevezető előadását (Prologue to the 60th Meeting of the Permanent International Altaistic Conference), Barbara Kellner-Heinkele (Discovering Eurasian History in Müneccimbaşı’s Chronicle), Birtalan Ágnes (The Divine Language in Mongolian Religious Texts) és Oliver Corff (Boundaries, Markers and Rivers: Their Scripts and Names in the Qing Shi Gao) vitaindítói előadásai követték. Ezek után Oliver Corff bemutatta a hallgatóságnak a „60 Years of the Permanent International Altaistic Conference (PIAC) – A Bibliography” c. kötetet (Klaus Schwarz Verlag, Berlin 2017), amely a kezdetektől tartalmazza az addigi összes PIAC konferencia előadásainak és a megjelent konferenciakötetek könyvészeti adatait. Már most elmondható, hogy a tematikus mutatóval kiegészített munka az altajisztikai szakirodalom nélkülözhetetlen kézikönyve lesz.
A második ülésnapon Hülya Yıldız a Bilgä Qaγan felirat nehezen olvasható részeinek kutatástörténetének ismertetése mellett az említett részek tekintetében új olvasatokat javasolt. Kyoko Maezono 前園京子 a kínai írás mongol és japán alkalmazásairól (a Mongolok titkos története, ill. a Kojiki 古事記 c. művekkel kezdve) tartott előadást. Danka Balázs a „pogány” Oġuz-nāmä ujgur írásos középtörök szövegének elemzésével arra a megállapításra jutott, hogy a mű a címe ellenére inkább kipcsakos nyelvváltozatot tükröz. Koichi Higuchi 樋口康一 a Lótusz-szútra (Saddharmapuṇḍarīka–sútra) Turfánból előkerült két töredékes mongol változatának vizsgálata során azt bizonyította, hogy a szöveg annak ellenére preklasszikus mongol jegyeket mutat, hogy azt a mongolok második megtérése után fordították, ennek pedig az lehet a magyarázata, hogy nem tibeti, hanem a párhuzamosságokat mutató ujgur szövegből fordították.
Dobrovits Mihály a legkorábbi türk-bizánci kapcsolatok tekintetében tisztázott néhány korábbi félreértést, ezáltal nyújtva részletesebb elemzést a korról. Masato Hasegawa 長谷川正人 előadása a 17–18. sz-i koreai tudósok Mandzsúriai útjairól és az ottani tájkép koreai ábrázolását vázolta fel a félsziget mandzsu invázióit követő korszakban. Wu Yingzhe 吴英喆 a nemrég felfedezett kitan kis írásos Gong Ning Taishi 拱【空】寧太師 sírfelirat szövegét régebben talált kitan feliratokkal összehasonlítva és a Shi Wei (失(室)韦) és Meng Wu (蒙兀) törzsi neveket vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy előbbinek a ʃilunən olvasat mellett ʃilbunən helyreállítása is lehetséges, míg utóbbi rekonstrukciójául a muŋŋuət alakot javasolta. Hsiao Su-ying 蕭素英 a jórészt Qing-kori 清 szövegekben előforduló „beszéd” jelentésű (‘SAY’ verbs) mandzsu igéket elemezte, és vetette össze ezek grammatikai funkcióit a mongol megfelelőikével. Bayarma Khabtagaeva a burjátiai evenki nyelvjárásokban kimutatható mongol hatásokat mutatta be, melyek vizsgálata segítséget nyújthat a proto-mongol nyelvállapot rekonstrukciójában.
Pavel Rykin a sino-mongol Dada yu 韃靼語 című glosszárium nyelvi anyagából az alanyesetű szócikkeket ismertette. Chen Hao 陈浩 előadásában a türk barq ’ház, épület; síremlék, templom’ szó tanulmányozásával a korai türk spiritualitásra vonatkozó megállapításokat osztott meg a hallgatósággal. Michał Németh (Németh Mihály) a közép-nyugati karaim nyelvjárás hangváltozásainak kronológiai nehézségeiről beszélt, különösen pedig az észak-nyugati *ŋ > i̯ valamint a délnyugati *š > s, *ö > e, és *ü > i változásokról. Rákos Attila Nicolaes Witsen 17–18. sz. fordulóján kiadott kalmük/ojrát nyelvi anyagának vizsgálatáról, Tatár Magdolna pedig egy 13. századi kun név etimológiájáról és lehetséges alán kapcsolatairól tartott előadást.
A konferencia harmadik napján a résztvevők budapesti kiránduláson vettek részt, majd augusztus 31-én, a zárónapon a konferencia kétségkívül egyik legjobban várt panelje következett. A Dieter Maue, Mehmet Ölmez, Étienne de La Vaissière és Alexander Vovin előadásaiból álló önálló szekció az 1975-ben Mongólia Arhangaj megyéjében fölfedezett Xüis tolgoi (Hüjsz-tolgoj) feliratok multidiszciplináris elemzését mutatta be. A korábban olvashatatlannak tekintett feliratok már a 80-as években felkeltették Maue érdeklődését, és miután jobb minőségű felvételekhez jutott, 2012-ben átírta a brāhmī-írásosként azonosított szöveget. 2014-ben már a többiekkel kiegészülve utaztak Mongóliába, és készítettek háromdimenziós felvételeket a két kövön szereplő felirat egyikéről (a másikhoz nem fértek hozzá). Az előadások során Maue a brāhmī-írás steppei használatáról, Ölmez a feliratok elhelyezkedéséről, azok állapotáról beszélt. De La Vaissière a feliratok történeti hátterét vázolta fel, és a szövegben kétszer is említett Niri Kagan (†603~4), valamint a párhuzamos ún. Bugut-felirat datálása alapján a feliratok készítésének időpontját az őt legyőző Tiele (鐵勒) ill. a valamivel későbbi Xueyantuo (薛延陀) kaganátusok idejére, azaz a 7. sz. elejére tette. Vovin a töredékes szöveg analízise (elsősorban morfológiája) során arra jutott, hogy a kérdéses nyelv valamilyen tabgacs, vagy azzal közeli rokonságban álló paramongol, mely sokkal közelebb áll a mongol, mint a kitan ághoz. Ez a megállapítás alapjaiban változtathatja meg az altajinak tekintett (ennek nyelvtörténeti és -rokonsági relevanciáját itt most figyelmen kívül hagyva) nyelvekre vonatkozó ismereteinket, hiszen ha a megállapítások érvényesek, akkor a Xüis-tolgoi feliratok mongol-rokon szövege egy évszázaddal előzi meg az orhoni türk feliratokat.
A következő szekcióban Gyudong Yurn, Gyeyeong Choe, Sangchul Park és Minkyu Kim a ‘Phags-Pa írás eszközrendszerének néhány ellentmondására világítottak rá, melyekre korszerű számítógépes korpuszanalízissel jutottak, és javaslatot tettek az írás Unicode kódolásában történő javításokra. Kao Hsiang-tai 高翔泰 beszámolt a pekingi mandzsu nyelven írt feliratokról végzett terepmunkájáról. Szálkai Kinga a 20. századi közép-ázsiai gátépítéseket a szovjet állam hatalmi szimbólumaiként vizsgálta, majd ismertette ezeknek a Szovjetunió összeomlása utáni helyzetét. Gözde Sazak a török szimbólumrendszer elemeinek, a böke és a kut-alp motívumainak a török kultúrtörténetben betöltött szerepét vizsgálta. Az Āltūn Bīshīk ’Aranybölcső’ legendájának újraértelmezéséről tartott előadásában Ron Sela korábbi kutatások alapján új megállapításokat vázolt fel, amelyek a legenda hatásosságának okait, szereplőinek kiválasztását világítják meg. Rodica Pop a Mongol Népköztársaságban 1921-ben forgalomba hozott dollárbankjegyekről szóló bemutatójában az azon szereplő hagyományos mongol szimbólumok történetét tárta a közönség elé. A konferencia utolsó előadója, Mátéffy Attila a vadászat és a házasság a steppe nomádjainak eredettörténeteiben megjelenő metaforikus kapcsolatát tárgyalta.
A konferencia zárónapján a résztvevők Oliver Corff javaslatára megszavazták a PIAC emlékérem intézményének újbóli bevezetését, melyet a tervek szerint ezentúl a korábbiaktól eltérően nem az azt 2012-ig kiadó Indiana University, hanem a PIAC résztvevői finanszíroznak majd, és amelynek odaítéléséről a résztvevők háromfős bizottságot hoztak létre, amely a mindenkori elnökkel és főtitkárral egészül ki. A következő szavazás az elnök személyéről döntött. A résztvevők újabb öt éves ciklusra megválasztották a konferencia főtitkárának Prof. Dr. Barbara Kellner-Heinkele-t, aki záróbeszédében köszönetét fejezte ki a Károli Gáspár Református Egyetemnek a szervezésért, valamint a közreműködő munkatársaknak a vendéglátásért, egyúttal bejelentette, hogy a konferencia következő ülésszakának helyszíne 2018-ban a rendezők meghívója és a szavazati joggal rendelkező tagok döntése alapján Biskek (Kirgizisztán) lesz.
Apatóczky Ákos Bertalan, a PIAC 2017 évi elnöke